Amikor a különbözõ fogyókúrás módszerekrõl hallunk szinte minden esetben egy újabb táplálkozási irányelvrõl, új étrendrõl, esetleg mindezek mozgással való összekapcsolásáról szerzünk tudomást. Mindez természetesen fontos, hiszen aki túlsúlyos, nem véletlenül lett az, tehát nyilvánvaló, hogy változtatnia kell életmódján.
A hyaluronsav egy olyan, igen széles körben alkalmazható hatóanyag, mely rendkívül eredményes használata miatt vált az utóbbi évek egyik legnépszerûbb kozmetikai, egészségügyi hatóanyagává. De vajon mit is tudunk róla valójában? Ezúttal szeretnénk betekintést engedni ennek a ;valóban nagyon hatékony anyagnak o történetébe, kémiájába, felhasználásába.
A hagyományos mohikán frizura a punk mozgalomra jellemzõ divat volt a 80-as években, amely többször is újjászületett és lassacskán részévé vált valamelyest a divat fõ áramlatainak. A divatot még az amerikai tévés sztár, az A-csapat és a Rocky filmek Mr. T-je is népszerûsítette. Még azokban az idõkben is, amikor elég felkapott volt erre a divatra a nonkomformizmus volt jellemzõ, és csak azon egyének számára felelt meg, akiknek nem kellett (vagy nem akartak) beilleszkedni a társadalmi normákba.
Szerelmes vagyok.
Hónapok óta érzem, hogy egyre mélyebbé válik ez az érzés és napról-napra
folyamatosan változik,
bõvül, kiegészül. Már nem birtokolni akarom õt,
egyszerûen csak érezni Õt. Magam mellett.
Szeretném, ha valóra válna,amirõl álmodik...ha folyamatosan mosolyogna.
Ha vele vagyok folyamatosan borzongást érzek, olyat ami nélkül nem
igazán
érdemes élni.
Õ az a Férfi, akivel összekötöttem az életem, jó érzés ránézni, mindig
mosolyog
rám, megérint.
Most már biztos vagyok benne, hogy egymásra találtunk.
Az elmúlt években egyre elterjedtebbek lettek a különbözõ tartós szõreltávolítási eljárások. Bár a szõrszálaknak testünkön, mint tudjuk, számos funkciója van élettani szempontból –a hideg ellen is védelmet nyújt-, mégis igyekszünk ezektõl megszabadulni, fõként esztétikai okokból. Az eddigi szõrtelenítési módszerek közül a gyantázás bizonyult a leginkább tartósnak. Ez viszont a villanófényes eljárással szemben csak rövid idõre szünteti meg a szõrszálak növekedését.
A közhiedelemmel
ellentétben nem kõbe vésett igazság az, hogy az egészség pénzbe-, még pedig sok
pénzbe kerül. Vannak ugyanis e szabály alól szívderítõ kivételek. Olyan
alkalmak például, amikor a testük edzettsége, alakjuk „szemrevalósága” iránt
elkötelezett emberek- persze, elsõsorban a szebbik nem képviselõi- szép
környezetben, jó hangulatban, avatott szakemberek útmutatása alapján, s mint
mondottam: „ingyen és bérmentve” mozgathatják meg kecses és becses tagjaikat.
Mire jók az otthoni fitness eszközök? - Ruhaszárítás vagy testedzés?
Érdekes az otthoni fitness. Ha szemrevételezzük a háztartásban elõforduló eszközöket, azt tapasztalhatjuk, hogy telis-tele vagyunk testedzésre alkalmas használati tárgyakkal. Más aspektusból viszont, akinek a háztartása rendelkezik speciális fitness eszközökkel, gyakran ruhaszárító vagy egyéb tartó, tároló alkalmatosságként végzi be.
III. Szerelem Fesztivál és a Szerelmesek Éjszakája
Ha Valentin nap, akkor újra Szerelem Fesztivál! III. Szerelem Fesztivál és Szerelmesek Éjszakája 2012. Február 11. ELTE, Gólyavár 1088 Budapest, Múzeum körút 6.
EGY NAP ÉS EGY ÉJSZAKA A SZERELEM TELJESSÉGÉBEN TABUK NÉLKÜL
A szerelem fesztiválján természetesen minden a szerelemről fog szólni. Déletőtt 10 órától neves előadók - köztük Carla Galli- önismereti terapeuta,Paksi Zoltán-asztrozófus, Füredi Krisztián-szexuálpszichológus,Szentesi Szilvia-Intimitás terapeuta, Sólyomfi-Nagy Zoltán sámán és Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna(KIT) kifejlesztője különböző szempontokból közelítik meg a szerelem és a szexualitás témakörét. Kövi Szabolcs és Enrico zenei médium pedig csodálatos zenéikkel közvetítik feléd a szerelem 2012-ben aktuális dallamait és üzenetét. Közben a kiállítói térben alkalom nyílik saját konzultációkra , ahol tapasztalt szakértők tanácsaikkal segítenek a szerelmi helyzetek, párkapcsolatok megoldásában és emellett vár téged egy mini ezoterikus vásár is. Felállításra kerül egy „Ezeregyéjszaka-sátor” is, ahol egy titokzatos meglepetés-elíxir is bemutatkozik: legyen elég annyi, hogy találkozni lehet majd szerelmi afrodiziákumot tartalmazó CSODÁkkal! Izgalmas és szerelmetes élmény lesz, ígérjük! A lenti teremben folyamatosan gyógyító meditációk zajlanak, amelyekre nemcsak a fesztivál résztvevőit várjuk. A meditációkat tapasztalt terapeuták, szakemberek vezetik, választhatsz Enrico gyógyító aurameditációja, Carla Galli szeretet-megbocsátás-elfogadás, Hubert Karina Kiteljesedés a szerelemben, Sólyomfi-Nagy Zoltán Szerelemszikra, Sarkadi Kriszta Kvantumugrás a szerelembe vagy D’akasanya csendes meditációi közül. Ezen meditációk célja az, hogy ráhangolódj ismét a szerelemre és visszatalálj önmagadhoz. Érdemes előzetesen regisztrálni.
A fesztivált a Szerelmesek Éjszakája zárja, amelyet egy Szerelem bevonzó és szerelmet megerősítő szertartással nyitunk Hubert Karina vezetésével, a zenét Enrico zenei médium közvetíti. Ajánljuk ezt a programot a párkeresőknek és a párkapcsolatban élőknek egyaránt. Utána pedig kezdetét veszi a Szerelmesek Éjszakája, amelyet finom szerelmes koktélokkal és hangulatos, vidám zenékkel és meglepetés programokkal fűszerezünk. Tarts velünk és ünnepeld te is 2012. február 11.-én méltó módon a szerelmet!